sidearea-img-1
Kreatív ügynökségként tudjuk, hogy mindig a maximumot kell kihozzuk minden egyes projectből. Nincsen két egyforma vállalkozás, ahogyan nincs két egyforma kampány sem: számunkra fontos a komfortértzedet: szeretjük éreztetni Veled, hogy fontos vagy!
 

Márkavédelem

A márkavédelem kimelten fontos a vállalkozásokban. A Starpath Agency segít országos, vagy akár az európai szintű ügyintézésben: legyen szó név vagy logó levédetéséről egyaránt.
Tanulmányok

Márkavédelem

Az Európai Unió Szellemi Tuldajoni Hivatala (EUIPO) 2022 októberi tanulmányában a gazdasági teljesítmény és a szellemi tulajdonjog-intenzív iparágak kapcsolatát vizsgálta, negyedik alkalommal. Az eredmények azt mutatták, hogy az elmúlt időszakban a szektor hatása óriási volt minden tekintetben: munkahelyteremtés, GDP, szolgáltatások és áruk exportja. A nagyobb számú szellemi tulajdonjoggal (IPR) rendelkező vállalatok több munkahelyet hoztak létre és magasabb fizetést tudnak biztosítani, továbbá a teljes bruttó EU GDP több mint 47%-át is eléri a hozzájárulásuk.

Természetesen nem lehet szó nélkül elmenni az EU kis- és középvállalkozói mellett sem, akik a közösség gazdaságának egyik tartópillére. A 2022 szeptemberében megjelent értékelés közel 8.400 vállalkozás – melynek közel fele rendelkezett lajstromozott szellemi tulajdonjoggal –  bevonásával készült. Néhány érdekesebb adat:

  • Azon vállalkozások 93%-a melyek éltek a szellemitulajdon-jog lajstromba vételének lehetőségével, pozitívumokat tapasztaltak a vállalkozás hírneve és megítélése, a szellemi tulajdon védelme és a hosszabb távú üzleti kilátások tekintetében.
  • A lajstromozott szellemitulajdon-jogokkal rendelkező vállalkozások mintegy 45%-a kísérelte meg ezen jogok értékesítését vagy további felhasználásának engedélyezését. E próbálkozások eredményeképpen több mint harmadik (36%) sikerrel is járt.
Our Offices

Szellemi tulajdonjog védelme

Ügynökségünk egyik alappillére a szellemi tulajdonjog védelme: egy pajzs, amely védi mindazt, amelyet képviselsz.

Hisszük, és tudjuk, hogy a mai világban elengedhetetlen a márkavédelem:
Legyen szó védjegyoltalomról, vagy akár műnyilvántartásba vételről.


A Starpath Agency erre szakosodott jogi képviselő bevonásával karöltve segít a vállalkozásoknak.

Fontos jeleznünk:
A védjegyoltalmi ügyintézés nem 1-2 napos procedúra. Összességében elmondható, hogy átlagosan 6-9 hónapos időintervallum szükséges ahhoz, hogy az ügyintézés teljes egészében lezáruljon.
Ezzel szemben az önkéntes műnyilvántartásba vétel csupán 1-2 hét.

Mire/kinek ideális az önkéntes műnyilvántartásba vétel?

Bárki igénybe veheti ezt a lehetőséget: legyen szó egy mű védelmének biztosításáról, vagy egy üzleti modell összesítéséről: a lehetőség itt határtalan.

Elmondhatjuk, hogy egy olyan eszköz, amely megkönnyíti a szerzői jog jogosultjának bizonyítását a nyilvántartásba vett mű létrehozásának idejére és a jogosult személyére vonatkozóan. Ha a művet nyilvántartásba vették a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH), akkor azonosítani lehet a jogosultat egy esetleges vita során.

Az önkéntes műnyilvántartás közokiratnak minősül, így a benne foglalt adatokat és tényeket teljes körűen bizonyítja, valamint annak idejét és módját is. Ez a védelem az önkéntes műnyilvántartásba vételi kérelem időpontjától kezdve érvényes, de nem garantálja, hogy a mű szerzői jogi védelemben részesül, hiszen az SZTNH ugyanis nem vizsgálja, hogy a mű eléri-e az eredetiség minimális szintjét ahhoz, hogy jogi védelemmel rendelkezhessen.

Miért hasznos a védjegyoltalom?

A védjegyoltalom kizárólagos jogot ad a védjegyjogosultnak a védjegye használatára.
Ha valaki nem regisztrált védjegyre hivatkozva szeretne fellépni egy új, lényegében azonos védjegy bejelentésével szemben, akkor teljes körűen bizonyítania kell a megjelölés korábbi, kiterjedt használatát, amely sokkal nehezebb, hosszabb, időigényesebb (és ez által költségesebb procedúra.)
A regisztrált védjegy jogosultjának csak a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelően kell bizonyítania mindezt.

m
m
m