2.1 Az Ügynökség a jelen ÁSZF-ben nevesített szolgáltatásait az alább rögzített rendelkezéseknek megfelelően vállalja biztosítani Ügyfelei részére.
2.2 Az egyes szolgáltatások megrendelésére az Ügynökség és az Ügyfél között létrejött Szerződések alapján kerül sor. Az Ügynökség és az Ügyfél közötti teljes megállapodást a Szerződés és a jelen ÁSZF együttesen képezi. A Szerződés aláírásával az Ügyfél elismeri, hogy a jelen ÁSZF tartalmát megismerte, és azt elfogadja.
3.1 Az Ügyfél az Ügynökség részére küldött e-mail üzenetben, vagy az Ügynökség weboldalán ajánlatot kér az Ügynökségtől valamely Szolgáltatásra vonatkozólag.
3.2 Az ajánlatkéréskor az Ügyfélnek meg kell neveznie a vállalkozását, annak székhelyét vagy állandó telephelyét, számlázási és értesítési postai címét és számlaszámát, valamint meg kell adnia az adószámát vagy cégjegyzékszámát. Az ajánlatkérés során az Ügyfélnek nyilatkoznia kell a fizetés módjáról is, elfogadva a jelen ÁSZF-ben rögzített rendelkezéseket.
3.3 Az Ügynökség az ajánlatkérésre e-mailben válaszol, amely során az Ügyfél részére indikatív ajánlatot küld, vagy amennyiben szükségesnek ítéli meg, felveszi a kapcsolatot az Ügyfél által megadott kapcsolattartóval.
3.4 Ha az Ügyfél az Ügynökség által küldött indikatív ajánlatot emailben elfogadja, és ezzel megrendeli az ajánlatban foglalt Szolgáltatásokat az ajánlat szerinti feltételekkel, akkor az Ügynökség az elfogadást követő egy (1) munkanapon belül elkészíti az Ügyfél részére a Szerződést (amelynek mellékletét képezi a végleges ajánlat az Ügyfél által visszaigazolt tartalommal) és azt e-mailen megküldi az Ügyfél részére.
Amennyiben az ügyfél a Starpath Agency Kft. által megküldött előzetes szerződést nem küldi vissza, azonban a munkálatokat az Ügyfél megkezdi, utasítást ad: a szerződést az ügynökség érvényesnek tekinti. (Beleegyező magatartás)
3.5 A Szerződés alapján az Ügynökség a Szerződésben nevesített Szolgáltatások teljesítését vállalja, és nem köteles azon túlmenően semmilyen további Szolgáltatás biztosítására. A Szerződésben nem nevesített Szolgáltatásokra vonatkozó igény esetén az Ügyfélnek új megbízást kell adnia az Ügynökség részére, amely tekintetében a jelen 3. pontban foglaltak megfelelően irányadók.
3.6 A Szerződés a Felek megállapodása szerint szólhat határozott időtartamra vagy határozatlan időre. Amennyiben a határozott időtartamú Szerződésben a szerződés utolsó napjaként rögzített időpontot követően az Ügynökség az Ügyfél által megrendelt Szolgáltatást biztosít, úgy a Felek kifejezett eltérő rendelkezésének hiányában a Szerződés időtartama ezen új, megrendelt szolgáltatás teljesítésének időtartamával automatikusan meghosszabbodik, és az így újonnan megrendelt szolgáltatásra a Szerződésben rögzített feltételek megfelelően alkalmazandók.
3.7 Az Ügyfél és az Ügynökség között a megrendelt Szolgáltatással kapcsolatos megbízási jogviszony tényleges tartalmát a Szerződés, valamint a jelen ÁSZF együttesen határozza meg. Minden olyan kérdésben, amelyet a Felek a Szerződésben nem rendeznek, az ÁSZF rendelkezéseit kell alkalmazni. Amennyiben a Szerződés és az ÁSZF vonatkozó rendelkezése egymástól eltér, úgy a Szerződés rendelkezése az irányadó.
4.1 Az Ügynökség a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy az abban foglalt Szolgáltatások szerződésszerű, hiánytalan és megfelelő szakmai színvonalon történő elvégzéséhez szükséges felkészültséggel, szakértelemmel és szakmai tapasztalattal, valamint a szükséges engedélyekkel rendelkezik.
4.2 Az Ügynökség a Szolgáltatásait elsősorban saját alkalmazottai, esetenként közreműködő útján biztosítja.
4.3 Az Ügynökség a feladat ellátása során köteles az Ügyféllel együttműködni, folyamatosan egyeztetni, és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket maradéktalanul betartani. A Felek – e-mailen keresztül – folyamatosan tájékoztatják, értesítik egymást minden olyan eseményről, körülményről, amely a Szerződés teljesítésére hatással lehet.
4.4 Az Ügynökség a Szolgáltatásait alapvetően munkanapokon, 10:00 és 17:00 óra között teljesíti. Az ezen időtartamon kívüli időpontban érkező megkeresések kezelését Ügynökség legkorábban a soron következő munkanapon kezdi meg.
Az Ügynökség a Szerződésből eredő valamennyi kötelezettségét oly módon és olyan időben vállalja teljesíteni, hogy az Ügynökség azokkal kapcsolatos semmilyen magatartása vagy mulasztása semmilyen módon ne idézze elő, vagy ne okozza, illetve ne járuljon hozzá az Ügyfélnek más szerződött partnerei felé fennálló bármely kötelezettsége megszegéséhez.
A kapcsolattartás módját, elérhetőségét és az Ügynökség által vállalt konkrét válaszadási határidőt a Szerződési tartalmazza. Az Ügynökség által vállalt lehetséges havi rendelkezésre állás időkeretek és válaszadási határidőket emailben a megküldi az Ügynökség az Ügyfél számára.
4.4 Az Ügyfél által szóban, illetve írásban benyújtott igényeket, utasításokat az Ügynökség a teljesítés során figyelembe veszi, amennyiben az megfelel a kötelezően alkalmazandó jogszabályok rendelkezéseinek és feltéve, hogy az nem eredményezi a Szerződésben rögzített határidők vagy díjazás módosítását. Amennyiben az Ügynökség ismeretei szerint a kapott utasítás nem áll összhangban a hatályos jogszabályi, vagy egyéb reklám- és marketing-kommunikációs rendelkezésekkel, valamint az Ügyfél által kialakított szempontrendszerrel, stratégiával, az Ügynökség erre felhívja az Ügyfél figyelmét, illetve jelzi, ha a benyújtott igény, utasítás a Szerződésben rögzített feltételek bármelyikének módosítását igényli. Amennyiben az Ügyfél ennek ellenére ragaszkodik a megvalósításhoz, úgy az Ügynökség az adott feladatot az Ügyfél felelősségére elvégezheti, kivéve, ha az jogszabályba vagy egyéb a Felekre kötelező reklám- és marketing-kommunikációs szabályba, rendelkezésbe ütközik, azonban az ilyen utasítás teljesítése esetén a teljesítésből eredő következmények tekintetében az Ügynökség a felelősségét kizárja. Ez nem vonatkozik arra az esetre, ha az igény teljesítése a Szerződésben rögzített Megbízási Díj legalább 10%-os mértékű módosítását igényli, amely esetben az Ügynökség az igény teljesítését mindaddig megtagadhatja, amíg a Megbízási Díj összegének megfelelő módosítása tárgyában a Felek nem állapodnak meg.
4.5 A Szerződés utólagos, Ügyfél általi módosítása következtében felmerülő és igazolt többletköltség, illetve fizetési kötelezettség csakúgy, mint a Szerződésben rögzített valamely szolgáltatás utólagos, Ügyfél általi módosítása vagy lemondása következtében felmerülő többletköltségek az Ügyfelet terhelik. Ügyfél köteles megtéríteni az Ügynökségnél ebből eredően keletkező minden kárt és/vagy költséget.
4.6 Amennyiben a megrendelt Szolgáltatás jellege indokolja, az Ügynökség az elvállalt munkák esetében a Szerződés teljesítése során, a Felek által meghatározott időközönként, valamint a végteljesítést követően az Ügyfél számára online hozzáférést biztosít a Szolgáltatás teljesítéséhez kapcsolódó statisztikai mutatószámokhoz.
4.7 Az Ügynökség a Szerződés alapján elvállalt szolgáltatások teljesítését a feladat jellegétől függően és a Felek megállapodása szerint igazolja az Ügyfél felé. A teljesítés igazolása történhet hirdetési statisztika, óradíj elszámolás ill. projekt alapú teljesítések esetén a kapcsolódó teljesítésigazolás megküldésével. A teljesítésigazolást az Ügynökség rendszere automatikusan előállítja, amelyet a Megbízási Díjról kiállított számlához csatoltan küld meg az Ügyfél részére.
Az Ügyfél a teljesítésigazolást kizárólag írásban, a teljesítésigazolást kiküldő emailre válaszolva vitathatja.
Amennyiben az Ügyfél a Szolgáltatás teljesítését az ahhoz kapcsolódó teljesítésigazolás kézhezvételét követően 2 (két) munkanapon belül nem vitatja, az adott Szolgáltatás teljesítése elfogadottnak minősül.
4.8 Az Ügynökség a Szerződés teljesítése során elkészült anyagokat a Felek által egyeztetett formátumban és minőségben az Ügyfél rendelkezésére bocsátja.
Az Ügyfél a kézhez kapott anyagokat – a Felek eltérő megállapodásának hiányában – 2 (két) munkanapon belül véleményezi. A véleményezés elmaradása esetén az Ügynökség a megküldött verziót elfogadottnak tekinti. Egyeztetett véleményezési késedelem esetén a véghatáridő az Ügyfél véleményezési késedelmével arányosan eltolódik.
4.9 A Ügyfél vállalja, hogy amennyiben a Szerződésben foglalt valamely Szolgáltatás teljesítéséhez adatok, információk, vagy egyéb nyilatkozatok szükségesek, úgy azokat igény esetén haladéktalanul, de legkésőbb 2 (két) munkanapon belül átadja, illetve megadja az Ügynökség részére.
4.10 Ügyfél a Szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az Ügynökség a Honlapon, valamint referencia anyagaiban az Ügyfélre mint ügyfelére hivatkozzon, és ennek során jogosult a Ügyfél cégnevét vagy logóját feltüntetni.
4.11 Amennyiben az Ügynökség az Ügyfél részére a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: „Grtv.”) 5/B. § szerinti reklámközvetítői feladatokat is ellát a Szerződés alapján, úgy a Szerződés kiterjed a reklám közzétételére irányuló szerződés megkötésére, annak Ügyfél igényei szerinti módosításra és ezen szerződés adott médium részéről való teljesítésének elfogadására is. Az Ügynökség a Grtv-re hivatkozással nyilatkozik, hogy a reklámközvetítői tevékenysége során a jogszabályi kötelezettségeknek mindenben eleget tesz. A reklámközvetítői tevékenység feltételeit Felek a Szerződésben határozzák meg.
5.1 A Megbízási Díj a Szerződés kifejezett eltérő rendelkezése hiányában tartalmazza a megrendelt Szolgáltatás teljesítéséhez közvetlenül kapcsolódóan az Ügynökség oldalán felmerült összes költséget, jutalékot, járulékot és díjat, továbbá tartalmazza a Szerzői Mű tekintetében biztosított felhasználási jog ellenértékét is. A Megbízási Díj nem tartalmazza az esetleges többlet Szolgáltatásokhoz (lásd. 4.5 pont) kapcsolódó költségeket, valamint azon szolgáltatások díját és költségét, amely nem kapcsolódnak közvetlenül és szervesen a Szolgáltatás teljesítéséhez.
5.2 A Felek a Szerződésben és megállapodásban rögzítik a Megbízási Díj megfizetésének ütemezését, amely egy összegben való fizetés.
5.3 A Szerződés kifejezett eltérő rendelkezése hiányában az Ügyfél a Megbízási Díj összegét havonta előre, az Ügynökség által kiállított díjbekérő/számla alapján fizeti meg. A Szerződésben a Felek eltérő tárgyidőszakot is megállapíthatnak.
Az Ügynökség a tárgyidőszak utolsó napját követő öt (5) napon belül a díjbekérő alapján megfizetett Megbízási Díj összegéről számlát állít ki, amelyen feltünteti, hogy az összeg megfizetésre került.
5.4. Az Ügyfél a Megbízási Díj összegét az Ügynökség által kiállított díjbekérőn – vagy ha a Szerződésben a felek az utólagos fizetésben állapodtak meg, akkor a számlán – feltüntetett esedékességi időben és bankszámlára történő banki átutalással fizeti meg.
5.5. Amennyiben az Ügyfél a Megbízási Díjat a díjbekérőn megadott határidőben nem fizeti meg, akkor az Ügynökség jogosult a Szolgáltatás megkezdését megtagadni.
Ha az előző bekezdésben foglaltaktól függetlenül az Ügynökség a Szolgáltatás nyújtását annak ellenére megkezdi, hogy az Ügyfél a Megbízási Díj összegét nem fizette meg, avagy a Szerződésben a Felek utólagos fizetésről állapodtak meg és az Ügyfél a Megbízási Díj összegét a számlán kiállított esedékességi határidőben nem fizette meg, akkor az Ügynökség jogosult a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatot felszámítani, továbbá a 2016. évi XI. törvény alapján a késedelmi kamaton felül számlánként 40 eurónak megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett és a késedelem kezdőnapján érvényes hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forint összegű behajtási költségátalányt is felszámít. Amennyiben az Ügyfél fizetési késedelme eléri vagy meghaladja a 60 naptári napot, az Ügynökség a követelést követelésbehajtó cég részére átadja.
5.6 Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben az Ügyfél a megrendelt Rendezvényt utóbb lemondja, akkor az Eseti Szerződésben a Rendezvény megszervezéséhez kapcsolódóan rögzített Megbízási Díj összege az alábbiak szerint módosul:
– ha a lemondásra a Rendezvény időpontját legalább 30 naptári nappal megelőzően kerül sor, akkor a fizetendő Megbízási Díj összege az Eseti Szerződésben rögzített Megbízási Díj bruttó összegének 50%-a;
– ha a lemondásra a Rendezvény időpontjához képest 30 naptári napon belül kerül sor, akkor a fizetendő Megbízási Díj összege az Eseti Szerződésben rögzített Megbízási Díj bruttó összegének 100%-a.
A Megbízási Díj fentiek szerint módosított összege és a díjbekérő alapján már kifizetett összeg közötti esetleges különbözetet az Ügynökség a felek elszámolását követően 15 napon belül visszautalja az Ügyfél részére.
5.7 Amennyiben az Ügynökség teljesítése közbeszerzési szerződéshez kapcsolódik, úgy Ügynökség a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 136. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra figyelemmel kijelenti, hogy nem fizet, illetve nem számol el a Szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek az Ügynökség adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
6.1 A Szerződés teljesítése során keletkező Szerzői Művel kapcsolatos szerzői jogok az Ügynökséget illetik meg.
6.2 Az Ügynökség a Megbízási Díj összegének maradéktalan megfizetése esetén az Ügyfél részére a Szerzői Műre vonatkozólag területi korlátozás nélküli, időben a Szerződés időtartamára korlátozott, nem kizárólagos felhasználási jogot biztosít. A felhasználási jog kiterjed a Szolgáltatás keretében elkészített Szerzői Műnek a szerződésben foglalt célokra való felhasználására, azonban kifejezetten nem terjed ki a Szerzői Mű másolására, módosítására, átdolgozására, terjesztésére. Az Ügyfél a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában nem jogosult a Szerzői Műre vonatkozó felhasználási engedély harmadik személy részére történő átruházására vagy átengedésére.
6.3 Az Ügynökség szavatolja, hogy a szerzői jogi védelem alá eső teljesítésén harmadik személynek nincsen olyan joga, amely az Ügyfél felhasználási jogát akadályozná vagy korlátozná, továbbá az Ügyfél felhasználási jogának gyakorlása a Szerzői Mű létrehozásában a közreműködő harmadik személy jogait vagy törvényes érdekeit nem sérti.
6.4 Az Ügynökség által a Szerződés alapján elkészített tartalmakat, anyagokat mind az Ügyfél, mind az Ügynökség jogosult referencia anyagai között szerepeltetni, vagy a másik Fél értesítésével belföldi vagy nemzetközi szakmai megmérettetéseken, kiállításokon, versenyeken, szemléken stb. indítani, illetve felhasználni.
6.5 Az Ügynökség vállalja, hogy az Ügyfél szellemi tulajdonát, így védjegyét, nevét, logóját, egyéb megjelölését csak és kizárólag a Szerződés teljesítése során, a teljesítéshez szükséges mértékben és az Ügyfél által jóváhagyott módon használja. Az Ügyfél felelősséggel tartozik és szavatol az átadott logók, védjegyek, teljessége, megfelelősége, valódisága és jog és szerződésszerű felhasználhatósága tekintetében.
7.1 A Felek között létrejött Szerződés megszüntethető
7.2 A Felek bármelyike jogosult a Fél megadott képviselője által a másik Félhez intézett, és a másik Fél részére e-mailben elküldött, írásbeli nyilatkozattal rendes felmondással megszüntetni az szerződést. A rendes felmondás esetén a felmondási idő 30 naptári nap. A felmondási idő alatt az Ügynökség jogosult az szerződésben rögzített havi megbízási díj kiszámlázására. Amennyiben az Ügyfél a felmondási idő alatt az Ügynökség szolgáltatásait nem veszi igénybe, az Ügynökség a havi megbízási díj összegét rendelkezésre állás címén jogosult kiszámlázni.
7.3 A Felek bármelyike jogosult szerződést a másik Fél szerződésszegése esetén, a másik Félhez intézett, cégszerűen aláírt egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal azonnali hatályú rendkívüli felmondással megszüntetni, feltéve, hogy a másik Fél a szerződésben foglalt kötelezettségét súlyosan megszegi és a szerződésszegő magatartásával a Fél írásbeli felszólításának kézhezvételét követő 5 naptári napon belül sem hagy fel, illetve kötelezettségét nem teljesíti. A rendkívüli felmondását a Fél köteles megindokolni.
Rendkívüli felmondás indoka lehet
Nem minősül nem szerződésszerű vagy hibás teljesítésnek, ha a Szolgáltatás olyan elvárásnak nem felel meg, amelyet a Felek közötti Szerződés nem tartalmaz. Ha az Ügyfél a Szerződés megkötését követően fogalmaz meg igényeket vagy elvárásokat, és ezeket az igényeket vagy elvárásokat a megadott kapcsolattartója útján írásban jelzi az Ügynökség felé, az Ügynökség az erről szóló értesítés kézhezvételét követően 48 órán belül jelzi, ha az utólagos igény vagy elvárás teljesítése a Szerződés módosítását teszi szükségessé. Ebben az esetben az Ügynökség csak abban az esetben köteles az ilyen utólagos igények vagy elvárások teljesítésére, ha a Felek a Szerződést az utólagos igény vagy elvárásra tekintettel módosították. A Szerződés megfelelő módosításának hiányában nem minősül hibás teljesítésnek, ha a Szolgáltatás az ilyen utólagos igényeknek vagy elvárásoknak nem felel meg.
Nem minősül az Ügynökség szerződésszegésének vagy hibás teljesítésnek, ha az Ügynökség az Ügyfél részére nyújtott szolgáltatását nem az Ügynökségnek felróható okból kifolyólag korlátozza, szünetelteti, felfüggeszti vagy megszünteti.
Amennyiben a Szerződés közbeszerzési szerződés teljesítéséhez kapcsolódik, úgy – a fentebb írt eseteken kívül – Felek jogosultak a Szerződést azonnali hatállyal írásban felmondani különösen az alábbi esetekben is, ha:
7.4 Nem tekinthető súlyos szerződésszegésnek és ezért nem szolgálhat azonnali hatályú felmondás indokául, ha a teljesítést külső ok, ill. vis maior akadályozza.
A vis maior fogalomkörébe tartoznak mindazok az események, amelyek a Szerződés aláírását követően merülnek fel, és amelyek olyan rendkívüli természetű események, hogy azok bekövetkeztét a felek nem láthatták előre, illetve nem kerülhették el semmilyen ésszerű intézkedéssel. Ilyen jellegű esemény beálltakor az érintett Fél a tudomásszerzést követően haladéktalanul köteles írásban értesíteni a másik Felet a vis maior természetéről, mértékéről és várható időtartamáról, továbbá köteles minden, tőle általában elvárhatót megtenni a vis maiorból származó károk enyhítése érdekében. A Szerződésben rögzített teljesítési határidők a vis maior időtartamával meghosszabbodnak. A vis maior miatt felmerülő késedelemért, kárért, plusz költségért egyik felet sem terheli felelősség.
Nem tekinthető súlyos szerződésszegésnek olyan előre nem látható üzemviteli helyzet, amely során olyan forgalmi vagy egyéb technikai körülmény lép fel, amelynek bekövetkezése nem róható fel a Feleknek.
Nem tekinthető súlyos szerződésszegésnek az internet szolgáltatásban, az internet hálózaton előforduló olyan forgalmi, technikai vagy egyéb körülmény, amely az internet működésével együtt jár.
8.1 Amennyiben az Ügynökség az Ügyfél részére közösségi média fiókot hoz létre, avagy az Ügyfél közösségi média fiókját kezeli, akkor az Ügyfél a Szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződés hatálya alatt az Ügynökséget a közösségi média fiókból nem zárja ki.
8.2 A fenti 8.1 pontban foglalt kötelezettség megszegése esetén az Ügyfél az Ügynökség részére kötbér fizetésére köteles, amelynek összege
A kötbér megfizetése nem mentesíti az Ügyfelek a szerződésszegés következtében az Ügynökség oldalán felmerül kár megtérítésének kötelezettsége alól.
8.3 Ügyfél a Szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződés hatálya alatt valamint annak megszűnését követően három (3) éven belül
8.4 A fenti 8.3 pontban foglalt kötelezettség megszegése esetén az Ügyfél az Ügynökség részére kötbér
fizetésére köteles, amelynek összege
A kötbér megfizetése nem mentesíti az Ügyfelet a szerződésszegés következtében az Ügynökség oldalán felmerül kár megtérítésének kötelezettsége alól.
8.5 A fenti 8.1 és 8.3 pontokban foglalt kötelezettség megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül, amely megalapozza a felek közötti jogviszony Ügynökség általi azonnali hatályú felmondását, valamint az Ügynökségnek az Ügyféllel szemben támasztott kártérítési igényét.
9.1 Az Ügynökség szerződésszegése esetén bármilyen tényleges, közvetlen kár esetén a kártérítés felső határa a Szerződésben meghatározott és az Ügyfél által az Ügynökség részére megfizetett Megbízási Díj teljes összege.
9.2 Az Ügynökség kártérítési felelőssége kizárólag a tényleges közvetlen károkra korlátozódik, és nem felelős a különleges, véletlenszerű, közvetett, vagy gazdasági következményes károkért, elmaradt haszonért, üzletért, jövedelemért, jó hírnévér sérelméért, nem vagyoni kárért vagy várt megtakarításért.
9.3 Az esetleges vitás kérdések rendezésénél, – amennyiben a vitát egyeztetéssel nem tudják rendezni, úgy a vita eldöntésére a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező rendes bíróság jogosult Magyarországon.
10.1 Felek kötelezettséget vállalnak, hogy minden az Üzleti titok körébe tartozó adatot és/vagy információt szigorúan bizalmasan kezelnek, és azokról kizárólag egymás írásos engedélyével adnak tájékoztatást harmadik fél részére, vagy teszik számukra hozzáférhetővé.
10.2 A jelen pont szerinti titoktartási kötelezettség a Feleket a Szerződés vagy egyébként a Felek között létrejött jogviszony fennállása alatt és azt követően is, időbeli korlátozás nélkül kötelezi.
10.3 Amennyiben bármely Fél megszegi az őt terhelő titoktartási kötelezettséget, úgy egyrészt kötbért köteles fizetni a másik Fél részére, amelynek összege megegyezik az Ügynökség részére a Szerződés alapján fizetendő Megbízási Díj 100%-ával. A kötbérfizetési kötelezettség nem érinti a szerződésszegő Félt a szerződésszegéssel okozott károk megtérítésére vonatkozólag terhelő kártérítési kötelezettségét.
10.4 Nem terheli a Felet a fenti 9.1 pont szerinti titoktartási kötelezettség annyiban, amennyiben az információ feltárását vagy harmadik személy részére történő átadását jogszabály írja elő. A Felek rendelkezésére bocsátott információk megtartására a Szerződés alapján létrejött jogviszony fennállása alatt a Felek által igénybe vett egyéb közreműködőket is kötelezik, amely közreműködők szerződésszerű teljesítéséért az adott közreműködőt bevonó Fél teljeskörű felelősséggel tartozik.
11.1 Az Ügynökség a Szolgáltatásai megrendeléséhez és/vagy teljesítéséhez kapcsolódóan rendelkezésére bocsátott vagy részére elérhetővé tett személyes adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) (a továbbiakban: „GDPR”) rendelkezéseivel összhangban kezeli.
11.2 Az Ügynökség tájékoztatja az Ügyfelet, hogy a személyes adatok egy részének kezelésére az Ügynökség, az Ügyfél vagy harmadik fél jogos érdeke alapján automatikusan sor kerül, illetve az a felek közötti szerződés előkészítéséhez szükség, míg más esetekben az adatkezeléshez az érintett kifejezett hozzájárulására van szükség. Ezen túlmenően az adatkezelés jogalapja bizonyos esetekben jogszabály
rendelkezése. Az adatkezelés jogalapja tekintetében az Ügynökség mindenkori Adatkezelési Tájékoztatója irányadó.
11.3 Az Ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy az általa az Ügynökség részére megadott személyes adatokat, illetve a kapcsolattartói személyes adatait folyamatosan frissíti.
11.4 Az Ügynökség Tájékoztatója elérhető az Ügynökség Honlapján: https://mediaadvisor.hu/
12.1 Az Ügyfél által megrendelt Szolgáltatások teljesítésével kapcsolatos valamennyi értesítés – beleértve a fizetendő számlákat is – az Ügyfél által a Szerződésben megjelölt email címre kerül kiküldésre.
12.2 Amennyiben az Ügyfél vagy képviselője adataiban változás következik be, Ügyfél köteles arról haladéktalanul írásban tájékoztatni az Ügynökséget. Ennek elmulasztása esetén az ebből adódó minden kár kizárólag az Ügyfelet terheli.
12.3 Ha nem bizonyítható, hogy egy adott értesítést korábban vették kézhez, az értesítések a következő esetekben számítanak kézbesítettnek:
(i) Személyes kézbesítés esetén a kézbesítés napja az a nap, amely az értesítésre vonatkozó és az értesítést küldő fél birtokában lévő átadási-átvételi elismervényen az átvétel napjaként – az átvevő aláírásával hitelesítve – feltüntetésre kerül.
(ii) Tértivevényes, ajánlott küldeményként történő kézbesítés esetén a kézbesítés napja a feladóhoz visszaérkezett tértivevényen feltüntetett időpont, illetve ha az nem állapítható meg, akkor az a nap, amikor a tértivevény a feladóhoz visszaérkezik. A „címzett ismeretlen” vagy „nem kereste” jelzéssel visszaérkezett tértivevény esetében a kézbesítés a második feladástól számított ötödik munkanapon megtörténtnek tekintendő, ha a kézbesítés a fél által írásban közölt elérhetőségre történt.
(iii) Az e-mail üzenetet akkor lehet kézbesítettnek tekinteni, ha annak a másik félhez történő megérkezését a küldő fél hitelt érdemlően igazolni tudja.
(iv) A küldemény átvételének megtagadása esetén a kézbesítés időpontja az a nap, amikor a küldemény átvételét bizonyíthatóan megtagadták.
13.1 A jelen ÁSZF rendelkezései 2022. 1. 1. napjától visszavonásig, illetve az esetleges módosítások hatályba lépéséig maradnak hatályban.
13.2 Az Ügynökség fenntartja magának a jogot, hogy a jelen ÁSZF-et egyoldalú döntésével bármikor módosítsa. Az ÁSZF valamely rendelkezésének esetleges módosításáról az Ügynökség a módosítás hatályba lépésével egyidejűleg értesíti a vele szerződéses jogviszonyban álló Ügyfeleit. A módosítás elfogadottnak minősül, ha az Ügyfél az értesítés kézhezvételétől számított 3 munkanapon belül írásban nem tiltakozik a módosítás alkalmazása ellen.